drónfotózás

Drón Fotózás, Drónfelvételek

Eközben Lili szárnyai oltalmában tartotta a fiókákat és izgatottan várta, mi fog történni. Emlékezett rá, hogy Barni azt is elmesélte neki, hogy ez a drónozó kisfiú mindig körültekintően repteti a drónját. Soha nem sodort veszélybe egy állatot sem. Mindig tisztes távolból készítette a légi felvételeit. Ennek ellenére elképzelni sem tudta, mi fog történni ezután.
A fa tövénél eközben az édesapa óvatosan felemelte a sólyommadarat, majd elindultak vele hazafelé. Lili nem mozdulhatott. Fájó szívvel nézett párja és a drónos kisfiú után. Csak remélni tudta, hogy segíteni fognak a párján.


Hazaérvén Dominikék felhívták az állatkórházat, elmesélték a történteket. Elmondták azt is, hogy van egy drónjuk, amivel olyan légifelvételeket rögzítettek, melynek alapján a fiókákkal teli fészket is be tudják tájolni. Egyszerű volt összerakni a képet. Gondoskodni kell a fészeklakókról is. Az állatkórház azonnal fogadta a szeme világát vesztett madarat. Ellátták a sebét és szomorúan közölték a családdal, hogy ez a madár többé nem fog tudni vadászni. Sem magát, sem pedig a családját nem fogja tudni ellátni, ezért itt kell maradnia. Dominik és édesapja lehorgasztott fejjel kullogott ki az állatkórház folyosójára. Dominiknak egyszer csak felcsillant a szeme. Apa! – mondta harsány hangon. Tudok egy megoldást! Valóban? – kérdezett vissza édesapja. Igen! – vágta rá határozottan Dominik. Tudod, a drónom nemcsak légifelvételek készítésére alkalmas, lehet hozzá kisebb terhet is erősíteni. Mit gondolsz, van rá esélyünk, hogy mi lássuk el a sólyompapa feladatát? Az édesapa szemei kikerekedtek. Mire gondolsz édes kisfiam? – kérdezte. Dominik gondolkodás nélkül válaszolt: arra gondoltam, megbeszélem az állatkórházban, hogy a drónommal minden nap a magasba emelkedem, feltérképezem a helyzetet, vagyis légi felvételeket készítek a fészeknél, hogy nyomon tudjuk kísérni, a sólyommama és fiókái jól vannak-e. Remek ötlet! – válaszolt a büszke édesapa. Dominik tovább folytatta az eszmefuttatását. Figyelj csak apa! Az állatkórházban minden nap el kell látni a sérült állatokat, tehát itt mindig van ennivaló számukra. Szóval, ha kapnék minden nap eleséget, amit a drónommal oda tudnék szállítani, akkor a sólyommama vigyázhatna továbbra is a fiókáira és éhen sem halnának. Hogy Te milyen találékony, okos fiú vagy! – mondta a büszke édesapa.

légifelvétel készítés

Menjünk is, beszéljük meg, látnak-e rá lehetőséget a kórházban. Így is tettek. Bekopogtattak illendően a kórház igazgatójának az ajtaján és előadták, amit az imént egymás között a folyosón megbeszéltek. A kórház igazgatója meglepetten fogadta az ötletet, de némi gondolkodási idő után azt mondta: miért is ne lehetne megpróbálni. A papa itt nálunk biztonságban van, őt mi ellátjuk, Te, Dominik pedig minden nap megkapod a kellő mennyiségű eleséget, amit a drónoddal el tudsz juttatni a fészekhez. Lám, mi mindenre alkalmas egy ilyen pilóta nélküli repülőgép! Bizony! – mondta Dominik. Akkor holnap mikor jöhetek az első adagért? – kérdezte. Az igazgató azt mondta, átkíséri őket a raktárba, ott a vezetővel minden meg tudnak beszélni töviről-hegyire. Nagyon köszönjük! – mondta Dominik. Édesapja pedig kezet rázott az igazgatóval. Gyors léptekkel haladtak a raktár felé. A raktárvezető mosolygós arccal fogadta őket. Kikérdezte Dominiket a drónja felől. Ő is meglepve konstatálta, hogy nemcsak légifelvételeket lehet készíteni egy ilyen pilóta nélküli repülőgépre, hanem sok más hasznos célra is fel lehet használni. Miután Dominik nagyon sokat olvas nap, mint nap a drónok egyre szélesebb körben való felhasználásáról, tudásával teljesen elkápráztatta a kórház dolgozóit, akik köréje sereglettek. Dominikból pedig csak úgy ömlöttek a szavak. Elmesélte, hogy legutóbb arról olvasott, akár permetezni is lehet ezekkel a drónokkal. Az egyik munkatárs is beszállt a beszélgetésbe, ő pedig arról számolt be, hogy annak idején, amikor a drónokat először vetették be, leginkább hadászati célra használták. Örömmel fogadta az új fejleményeket, hogy ezek a pilóta nélküli repülőgépek alkalmasak akár áruszállításra is. Az édesapa is megszólalt. Büszkén mesélte, hogy ezt megelőzően a fia a tűzoltóságnak segített, amikor drónjával többször 360 fokos légi felvételeket is készített. Ezeknek a légifotóknak a segítségével könnyűszerrel fel tudták tartóztatni a tüzet. A légi felvételek pontos adatokat szolgáltattak számukra a tűz kiterjedéséről, megfékezésének ésszerű lehetőségeiről. Dominik pedig mosolyogva bólogatott. Felajánlotta, hogy a kórháznak is segít, amiben csak tud. Hű, felcsillant a raktáros szeme. Mondd csak Dominik, tudnál-e segíteni a tetőszerkezet felmérésében? Egy helyen makacsul beázik a raktár, de én nem tudok felmászni, hogy megállapítsam, hol a hiba. Persze! – vágta rá a fiúcska kapásból.

Holnap bejövök a saseledelért, elszállítom a drónnak a fészekhez, készítek újabb légi felvételeket, elhozom, hogy együtt megnézhessük, hogy boldogul a sólyommama egyedül. A légifelvételket meg is vágom, akár egy kis ismeretterjesztő filmet is tudok készíteni belőle, amit az iskolában is be lehet majd mutatni a diáktársaimnak. Remek! – mondta a raktáros. Akkor várlak holnap az eledelért. Készíts szuper légifelvételeket, aztán gyere, elemezzük ki együtt. Ha kész vagyunk, sorra kerítheted a tetőt is. Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy készül egy ilyen légifelvétel, no persze a drónodat is szemügyre venném közelebbről is. Megbeszéltük! – mondta Dominik, majd kézen fogta édesapját, elköszöntek. Végezetül vetettek még egy pillantást a sólyommadárra is, aki összegúbadva húzta meg magát egy nagy ketrecben. Holnapig itt marad ebben a ketrecben, míg friss a sebe. De ne aggódj, amint felgyógyul, betesszük őt az óriás ketrecbe a többiek közé, hogy ne legyen teljesen egyedül. Persze csak akkor, ha teljesen biztosak lehetünk benne, hogy nem esik baja. Rendben! – mondta Dominik, aztán elköszönvén elhagyták a kórházat. Hazafelé tovább beszélgettek, milyen jó, hogy van egy drónjuk. Dominik mindig segítőkész fiúcska volt, most nagy szolgáltatot tehet a drónjával a köz javára is. Édesapja még egy lehetőséget felvetett. Mondd csak drága kisfiam, az én munkahelyemre is eljönnél? Miért apa? Miben tudok segíteni? – kérdezte Dominik. Édesapja megvakarta a fejét, majd megszólalt. Tudod, én az építőiparban dolgozom. Sokszor templomokat is fel kell újítanunk, amelyeknek kecses tornyain igen magasan vannak a keresztek. Innen lentről nem lehet megállapítani, mennyire vannak megrongálódva. Ott fut a villámhárító is, amit időről-időre szintén ellenőrizni kell. Várj csak apa! szólt közbe a fia. Ez nekem nem probléma! Te állítsd össze a listát, hol vannak ezek a templomok, én szívesen felmérem őket a drónommal. Készítek én neked annyi légi felvételt, amennyit csak szeretnél. Szólj bármikor nyugodtan, szívesen elkísérlek, elkészítem a légi fotókat, légi videókat, 360 fokos légi felvételt is tudok készíteni. Még a referencia munkáidhoz is felhasználhatod. Az elkészült nyers légi felvételekből vágok én neked olyan kisfilmet, hogy megszólal! Ej, a mindenit! – mondta az apa. Te aztán talpra esett gyerkőc vagy! Nagyon büszke vagyok rád, de nemcsak én, az édesanyád is az. Nekem sokszor elmondja. Dominik elcsendesedett. Tudod apa, ez nekem nagyon jól esik. Eközben haza is értek. Az édesapa megcirógatta gyermeke kobakját, megfogták egymás kezét és bementek a házba, ahol az édesanya már nagyon várta őket haza. Asztalhoz ültek, hogy ezután a fárasztó nap után együtt fogyasszák el a vacsorát. Kezdetét vette az újabb drónos beszámoló, amit az édesanya is boldogan hallgatott végig. Majd végül megkérdezte a fiát: mondd csak egyik alkalommal eljöhetek veled én is, amikor drónfelvételket készítesz? Nagyon kíváncsi vagyok rá én is. Ahogy meséled a különböző történeteket, én csak álmélkodom, mi mindenre lehet használni ezt a pilóta nélküli repülőgépet. Persze! válaszolta Dominik. Akár már holnap is eljöhetsz velem.

Meglátod, milyen nagy élmény. Akár ki is próbálhatod a drónomat! Te magad is készíthetsz vele légi felvételeket! Majd én megtanítalak rá. Ó, de jó lesz, egy egész nap együtt leszünk és még azt is megtanulhatom, hogy kell légi fotókat és esetleg légi videókat is készíteni. Igen-igen! – bólogatott Dominik. Megölelték egymást, jó éjt kívántak és fogmosás után mindenki elégedetten bújt az ágyba.